Ruthenia Műterem Galéria
Fedinecz Atanáz


Kezdőlap Kapcsolat

Köszöntő

A Ruthenia Műterem Galéria megnyitása jó alkalom volt arra, hogy megismerjük Fedinecz Atanáz festőművész mecénási és műgyűjtői mivoltát. Fruci munkái mellett láthatjuk itt mindazoknak a művésztársaknak alkotásait is, akikkel élete első 40 évében szoros barátságban élt szülőföldjén, a szeretett Kárpátalján, s akiknek a műveit Fruci folyamatosan gyűjtötte, anyagiakkal is támogatva ezzel a művészbarátait. A Ruthenia Műterem Galéria bejárati részében tehát a barátok alkotásai kaptak helyet. Itt láthatjuk a fiatalkori Fruci portrékat, amikor még más művészetek és a sport bűvkörében élt. A sztálini kegyetlen terror évtizedeitől megszabadulva Kárpátalján elviselhetőbb lett az élet, a nagyobb városok, különösen pedig Ungvár művészeti életében pezsdülés indult meg. A merev ideológiát elvető fiatalok vágyódtak a művészi szabadság, a nyugati demokráciák demokratikus légköre után, s a hasonlóan gondolkodók bohém csapatából sok tehetség emelkedett ki. Közéjük tartozott Fruci is, s baráti köréből olyan kiválóságok, mint Szemán Öcsi, a fiatalságát Ungváron töltő, most Rigában élő és az ottani Festészeti Akadémia tagja, Artúr Nyikitin, a fiatalon eltávozott Kremnyicki Zsóka, a jeles grafikus Bedzir Pál. A gyűjtemény második csoportjában azoknak a művészeknek (magyaroknak és nem magyaroknak) az alkotásait találjuk, akik valamilyen formában, életük egy szakaszában kapcsolódtak Kárpátaljához, Frucihoz. Ide sorolhatjuk a lembergi grafikus, Levickij, a prágai festő Apáti - Apkarovics, és több magyar festő alkotása mellett a francia Numans Páris megkapóan szép képét. S végül, de nem utolsó sorban a gyűjtemény, a Galéria harmadik, legtöbb művet számláló részében sorakoznak Fruci alkotásai, melyek – szinte kivétel nélkül - az utolsó szűk tíz esztendő termése.

Ez utóbbi csoportról és alkotójáról szeretnék néhány gondolatot elmondani. Atanázról 75. születésnapja alkalmából. Különösen az elmúlt jó tíz évben - sok szép kritika, ismertető jelent meg nyomtatásban, hangzott el szóban.

Sőt! Az MTV és a Duna Televízió is készített már vele egy portré műsorokat, nagyszerű kritikákból emelünk ki néhány gondolatot, mely megmagyarázza Atanáz műveinek sokszínűségét. A kiváló művészeti író, Feledy Balázs a következő nagyon igaz, és elismerő értékelést írta: „ Atanáz egy igazi értelmiségi. Művelt, orvosi diplomával, gyakorlattal rendelkező szellemi ember, aki nem csak a természettudományokban jártas, hanem a művészet – a filozófia, a szellemtudományok – több területén is, mégis képei láttán egy őserő, egy nagyon mélyről, személyisége mélyrétegeiből építkező művészi világ tárul elénk.” Ugyancsak Feledy említi, hogy Atanáz nem híve az uniformizálódott művészetnek,  hogy képeit nem lehet beskatulyázni, nem lehet azt mondani rá, hogy posztimpresszionista, hogy expresszionista vagy más stílust utánozva festi képeit. Az igaz, hogy sok előtte járó festőtől tanulta ugyan meg a mesterséget, de nem utánozta őket. Alapvetően két szellemi forrás motiválja művészetét: az egyik - az őserő, s ez nem más, mint a szülőföld, a titokzatos, természeti és történelmi értékekben gazdag, sok népet (ruszint, magyart, németet, zsidót, szlovákot, oroszt és ukránt) magában foglaló, Kárpátalja. Mindenekelőtt az itt legrégebben élő ősi ruszin és magyar nép, melynek véredényei Fedinecz Atanázban is csordogálnak, az itt kialakult kultúra mely átjárja testét és lelkét, amit nem kell keresgélni benne, mert ez megnyilvánul minden mozdulatában, tettében, alkotásaiban, mindennapi életében. A másik forrás pedig - és ebben van egy példaképe, akit bizony utánoz – nem más, mint a művészi szabadságnak nem csak a vágya, hanem a gyakorlata, amit a spanyol piktortól, Picassótól tanult, s a példaképe nyomdokain haladt művészi pályáján. Képeinek tematikája, technikája, anyaga ezért különböző, mert ő mindent szeretne kipróbálni, mindent utat szeretne bejárni, minden gondolatát szeretne megjeleníteni és ebben nem tisztel semmiféle előírást, semmiféle kötöttséget. Keresi, kutatja folyamatosan és megállás nélkül az élet minden zegzugát. Amikor úgy érzi, hogy szülőföldjéről, az ottani tájról, az ott élő emberekről, az ott létező tárgyakról elmondott már mindent, akkor más felé fordul és az erdőket, a fákat festi meg, majd a mély tenger halait, aztán a hajlékony virágokat. Barátainak a portréiban keresi a még meg nem ismert gondolatot, lovakat fest, mely számára az állatok közül a legjobban hasonlít az emberekhez, akik szolgálnak ugyan, de egyben a szabadságszeretet példaképei is. Hívő ember - szakrális képeiben ott találjuk a tudata legmélyén lakozó hitet, egyébként is tudja azt a sokak által - ugyan vitatott - örök igazságot, hogy az emberiség hit nélkül nem létezhet. Képein lendületesen, szinte kapkodva jeleníti meg az agyában már előre megfogalmazott gondolatot, képet. Csendéleteiben pl. nem találunk olyan rendet, amit a más ritmusban, századokkal előbb élt emberek gondolatait követve megszoktak. A XXI. században már nincsen rend, felborult az a rend, amit erről a fogalomról elképzeltünk vagy elképzelünk. A mai élet kapkodó, rohanó. A szabadság megvalósítása felé igyekvő ember még nem talált rá az igaz útra, folyamatosan keresi, kutatja azt, ezért rendetlen, kusza az élete. A ma élő festőnek nem a múltat, hanem a ma dübörgő jelent kell kifejeznie, megjelenítenie, megfestenie. Fruci ezt tudja, mert ő – ahogy Feledy Balázs mondta: igazi értelmiségi. Hogy másnak ez tetszik vagy sem, az őt már (lelke mélyén) nem érdekli, legfeljebb a hiúsága berzenkedik ez ellen. Neki azon az úton, a szabadságnak azon az útján kell járnia, amit jónak, amit számára kijelöltnek talál. Ha nem így lenne, akkor még mindig a szép Kárpátalját festené, amivel berobbant a művészvilágba, amire felfigyelt a szakma, ami viszont egy idő után sablonossá, uniformizálttá tenné művészetét. Ám ettől ő irtózik. Mint minden kötöttségtől. Ő a szabadságra született!

Dr. Asztalos István, nyugalmazott múzeumigazgató

 

Vissza az előző oldalra